|
|
| 2013-05-21 07:50:15 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: süvexem |
Talán nem tudtok egy fontos KRESZ változásról.
4. § (1) Járművet az vezethet, aki a) a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes engedéllyel rendelkezik, és a jármű vezetésétől eltiltva nincs; b) a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van, továbbá c) a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. (2) A jármű vezetését az üzemben tartó nem engedheti meg, illetőleg a vezető nem engedheti át olyan személynek, aki az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek nem felel meg. (3) Az (1) bekezdésben említett engedélyt a vezetőnek vezetés közben magánál kell tartania. (4)5 Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltétel fennállása esetén - a főútvonalon kerékpározás esetét kivéve - a kerékpárosra nem kell alkalmazni az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott korlátozást.
|
|
|
|
|
| Utolsó komment: [duálciklis] |
2013-05-23 22:06:21 |
A legdurvább, amiért péklapáttal simogatnám a felelős jogszabályhozók fejecskéit, az az amerikai minta alapján (legalábbis filmekben ott láttam eddig ilyet), az út közepén kialakított kerékpársáv!
http://static3.depositphotos.com/1000651/109/i/950/depositphotos_1099663-Road-line.jpg
Tegnap is, tekerek szép komótosan az Aldi felé a hatoson, azt minden idióta - szemből is, meg menetirány szerint is - rám dudál. Büdös parasztok! Ráadásul, valami barom, a kanyarok előtt, ilyen fényvisszaverős mini lassítóbordákat is telepített! Kurvanyját, hát hol megyek én olyan gyorsan, hogy kisiklódhassak?! Hát pont ezektől a szaroktól fogok egyszer... |
|
|
|
| 2013-05-11 06:21:27 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: beton |
a videó nagyrésze számomra érdektelen, ellenben az 1:38-tól megszólaló ÖBB munkatárs arca, hanghordozása merőben szokatlan. ilyennel mostanában nem találkoztam. nem a máv-val való reláció, hanem úgy egyáltalán az osztrák emberek arcán kevesebb feszültséget vélek felfedezni. persze lehet tévedek, és olyan rejtett védekezési mechanizmusok vannak a háttérben, melyet komplett generációk sajátítottak el, stesszkezelési technikaként. hogyan csinálják?
|
|
|
|
|
| Utolsó komment: [hiéna] |
2013-05-20 21:33:00 |
| annak kurva sok ideje van |
|
|
|
| 2013-05-09 11:03:35 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: Aeidennis |
|
|
| Utolsó komment: [Aeidennis] |
2013-05-14 19:07:24 |
1. pont A Szürkő a váci ágban van Dunakeszinél, ez pedig a Szentendreiben, Szentendrétől délre.
2. pont Mint a linkből kiderül a földrajzinév-bizottság javasolja, hogy sürgősen kezdeményezze valaki az elnevezést.
Többi stimmel. |
|
|
|
| 2013-05-04 19:23:51 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: Ember bácsi |
 Hungary: 16,51cm / 6,5 inches
|
|
|
|
|
| Utolsó komment: [gyorskommentátor] |
2013-05-08 11:53:11 |
| Én már abban is benne lennék, ha minden így maradna... |
|
|
|
| 2013-05-01 10:00:01 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: Bela |
|
|
| Utolsó komment: [Little John] |
2013-05-03 09:11:09 |
beküldte paradroid 2013-05-02 16:57:21
vki meg tudná mondani, mennyibe kerül egy komment a szánin?
Hossztól, de inkább a ráfordított időtől + órabértől függ. Minimálbéren 564 Ft/óra. 200 leütés/perccel számolva(ez nem olyan sok) kb 5 fillér karakterenként. Értelem szerűen magasabb jövedelem esetén arányosan több. Persze szigorúan csak munkaidőben szabad a szánira kommentelni. |
|
|
|
| 2013-04-30 10:47:12 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: cracker |
|
|
|
|
| Utolsó komment: [pszichologikus] |
2013-05-11 22:23:06 |
penisboy,
a magyar már csak ilyen orálisan fixált, önsanyargató népség, ugyanis a trafikokban dugni is jó, de még is mindenki csak szívni jár oda... :) |
|
|
|
| 2013-04-26 15:18:24 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: hiéna |
A robbanóanyagok világa 123
|
|
|
|
|
| Utolsó komment: [gondolom] |
2013-05-01 15:18:54 |
| Húsvét óta azt hiszem csak kétszer kommentelt, szóval szerintem már biztos nyusziká(ka)t nevel... :) |
|
|
|
| 2013-04-23 13:24:15 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: Slim |
 A méhek és a többi, növényeinket beporzó rovarok pusztulása húsz éve erősödik világszerte. Ennek több oka van: egyes élősködők terjedése, az éghajlatváltozás, a nagyipari mezőgazdaság káros hatásai - és a legkönnyebben megváltoztatható: pár mezőgazdasági vegyszer. www.mehpusztulas.hu
|
|
|
|
|
|
|
|
| 2013-04-19 11:47:00 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: pöcörő |
Három mondatban: Vigyél centrit. Az űrbe. Ha mennél.
|
|
|
|
|
| Utolsó komment: [Karmazsinkiraly] |
2013-04-23 23:57:27 |
| a múltkor például a konyha forgott a gép körül, de láttam régebben egy roncsfilmet, áthívtam a szomszédot, rátöltöttünk, és utána minden rendben volt. |
|
|
|
| 2013-04-10 16:05:48 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: cracker |
 " Mi történt? Kiszált a kalitkából a "madár".Három órán keresztül hibátlanul repült.Legközelebb három hétig kell folyamatosan repülnie, hogy végleg elhagyhassa a kalitkát..."
|
|
|
|
|
| Utolsó komment: [outtatime] |
2013-04-14 18:28:55 |
| szikrÁSZ |
|
|
|
| 2013-04-05 14:28:33 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: Bela |
Electrosensitivity
|
|
|
| Utolsó komment: [vakegér84] |
2013-04-09 13:03:45 |
"a káros aranyerekről meg már ne is beszéljünk"
Naugye! |
|
|
|
| 2013-03-23 18:57:38 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: BTM.cn |
|
|
|
|
| Utolsó komment: [hiéna] |
2013-03-28 17:43:15 |
penis, innen is látszik hogy a magyar nyelv milyen kifejező
|
|
|
|
| 2013-03-19 20:00:01 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: Bela |
 Popular Science Fleischer Studios The Cartoon Process
|
|
|
| Utolsó komment: [Szajesz] |
2013-03-20 13:17:15 |
| hegyezhették a főrajzoló ceruzáját:) |
|
|
|
| 2013-03-15 09:52:25 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: gyikka |
|
|
|
|
| Utolsó komment: [vakegér84] |
2013-03-31 17:55:21 |
Gera nem tudom mennyivel jársz te a sztrádán, de sacc/kábé az Osztyapenkótól Győr belvárosáig 142 km, abból 120 a sztráda.
Nekem eddig egyszer sikerült 50 perc alatt Komáromból Kispestre jutnom, de akkor minimális forgalomban 180 és 200 között mentem. |
|
|
|
| 2013-03-14 08:08:55 | Kategória:
Ismeretterjeszt
| beküldte: punkdaft |
Kedves lárvák! Lépjetek be a Morrison's liget oldalára: http://www.morrisonsliget.hu/Ezután kattintsatok a LIGET/ BIZTONSÁGI TERV fülre Ezután nyissátok meg az első pdf-et Majd lapozzatok a dokumentum 3. oldalára És:  Valaki tud erről valamilyen infóval szolgálni? A westbalkán óta kötelező ilyet, vagy mi a picsa? Építészlárvák?
|
|
|
|
|
|
|
|
|