Ma történt.
Azóta erre gondolok.
Vezetés közben elsuhan egy pofonfa mellettem. A tinilány nem ilyen szerencsés. Éppen alatta áll. Arcával blokkolja a lehulló termést. Többet is. Szeretem a satut. Most mégis tükörfékezős vagyok. A mögöttem jövő örül ennek. Bár ő nem is tudja. Lényeg, hogy nem kell betétlapot töltögetnünk. Tíz méterrel arrébb zsákutca. Addigra lelassulok, kanyarodok, majd fordulok. Visszafelé veszem az irányt.
Vérem forr, kezem matat. Nincs önvédelmi eszközöm. Bekukkantok a homloklebenyem mögé is. Oh, rémlik a csomagtartóban egy pumpás jégoldó. Helyes, mert elég fagyos lesz a hangulat. Forgalom miatt pár méterrel arrébb hajtok az út széli mezsgyére, mert időközben már egy minikamionos is megállt. Tervezek kiszállni, ő pedig a forgalomban újfent részt venni. Csodálkozva nézem az irányjelzőjét, ahogy elhalad mellettem. Ő pedig a felvont szemöldökömet. Nem baj, legalább nyert a lánynak 35-40 másodpercet.
Megfordulok és rájuk húzódom. Egyik deli legény agresszívan tornyosul a lány előtt. Ő hajigálta rá az imént a tenyerét. Karjai most a teste mellett lógnak. Ettől sem lett szimpatikusabb. Pajtása higgadtabbnak tűnik. Illedelmes eladót játszom és kérdezek. Rövid a válasz. "Semmiben..." Hát persze, hogy nem kell segítség. Fogadok magammal: D. Rolandnak biztos nem ezt mondanák. Ténymegállapítok. Az eseménnyel kapcsolatban. Nemtudásomról, illetéktelenségemről adok tanúbizonyságot. Helyeslik éleslátásomat. Ha már a látás szóba kerül, jelzem vizuális észlelésemet. Megemlítem, hogy arcot simogatni némileg lassabban, gyengédebben szokás. Pláne másét. Még inkább, ha a más lány. Nyugtatnak. Semmi gond. Sajnálnak. Az elvesztegetett időm miatt. Rajtam a nyugtatás sora. Bár nem tudom mennyi az annyi, de bizton van belőle elég. Békés megoldást ígérnek. A rettegő lány szemeiből nem ezt vélem kiolvasni. Elhangzik a patthelyzet kérdésem. Csak némasága és tekintete válaszol a nyilvánvalóra. Hát persze, hogy bántották. Nem meri kimondani. Remeg a szája széle. Nekem az ujjam az ajtókilincsen. Gombóc költözik a torkomba. Gyomrom görcsbe rándul. "Hadd halljam!" Kérlelő a pillantásom. Elfordul. Megértem. Túlságosan tart tőlük. Többet nem látom a tekintetét.
Utolsó mentsvár. Egyenruhásokat javaslok. Omega negál. Megoldást ígér. Ismét. Agresszor már rég nem méltat figyelemre. Erélyesen osztja. Az észt. Szerencsére csak verbálisan. Hiányzó tulajdonát tartja többre. A lánynál. "Ott maradt?" Szakításnak tűnik. Egyelőre még nem a lány arcbőréének. Fogaim közt szívom be a levegőt. Laza fiú próbálja enyhíteni. Nem a haverját. A feszültségemet. Barátilag a lányhoz hajol. Odasúg valamit. Át is karolja a vállát. Nem jár neki Oscar. Nem meggyőző.
Körbenézek. Egy cég kerítéskapujában állunk. Három-négy perce. Ők régebb óta. Senkit nem látok. Pedig szem előtt vagyunk. Forgalmas út. Túloldalán nagyobbacska zöldséges. Tele zöldségekkel. Már nem vegetálnak. Úgy tippelem a vevők sem. Emitt üzemanyagtöltő állomás. Alig húsz lépésnyire. Nem üres. Nem csak a tartályai. Újra az érdes hármas a látóteremben. Bámulom a hímek fehér ruháit. Vajon hogy mutatna rajtuk a vérem? Állkapocsgörcs közepette pakolom az egyes gangot. Gázt adok. Leelőz két csiga. Meg egy lajhár.
Két méter múlik. Meglepetés! Kútkezelő közeledik. Alászedem a kormányt. Elé állok. Kérdem útjának célját. "Jól sejtettem!" Fejben stopper indul. Félrehúzódom. 2 másodperc. Tükörben látom. Léptei rendületlenek. Kipattanok. 4 másodperc. Kattan a központi zár. 6 másodperc. Megfordulok. Már visszafelé tart a kútra. "Már visszafelé tart a kútra?!" Koppan a térburkolat. Csak az állam pattog rajta. A fuvarozó kitartóbb volt. Bambán bámulok. Egy lány. Két tulok. Fanyar a szám íze. Fásultan rogyok a kormány mögé. Az épület túloldalán kifordulva még látom a hátukat. Egy imént érkezett autó felé tartanak.
Nem merek a tükörbe pillantani. Félek attól, mit látnék. Még jobban attól, amit nem.
Menthetetlenül úrrá lesz rajtam az érzés.
Szar ember vagyok...
